Inigo Kennedy. A kissé furán hangzó név egy iszonyatosan komplex egyéniséget takar. Szégyenlõs, mégis feltûnõsködõ, szelíd és vad. Zenei ízlése is ezt takarja: dj-ként és producerként egyaránt kettõs. Kegyetlen zúzás mellett félelmetes experimentalitás. Döngölõs, experimentális techno – mondjuk ezt mi, a paradoxonokban gondolkodó kívülállók. Ha fogalomzavar nélkül akarunk kikeveredni Inigo zenei definiálásából, jobb, ha õt magát kérdezzük.

„Karriered” kezdetén a felszerelésed két darab Fisher-Price lemezjátszóból állt. Kronológiailag ez mikorra tehetõ és hogyan jött a képbe a Fisher-Price?

(hatalmas vigyorgás, majd szende nevetés) Jézusom, így még sose kezdtek interjút, ez nagyon jó, a legjobb kérdés! Nos, ez úgy történt, hogy már egészen pici koromban is megmutatkozott a muzikalitásom. Ez abban nyilvánult meg hogy minden elérhetõ tárggyal csörögtem, zörögtem, doboltam és ha kellett vinnyogtam is erre a hatalmas zenei épületességre vokál gyanánt. Két éves voltam, amikor az öcsém született és a szüleim jobbnak látták, ha vesznek nekem játék lemezjátszókat, minthogy véletlen a kis Kennedy fején doboljak. Bejött a dolog, azután már nem nyüstöltem semmit, csak azt két szerencsétlen „lemezjátszót”. Igazából erre nem emlékszem konkrétan, de a szüleim ezt mesélték. De attól független, hogy alig vannak emlékeim, biztos ide vezethetõ vissza ez az egész zenélõs történet, tudod, mekkora hatással van pár dolog egy kisgyerek további életére.

Késõbb gondolom a Fisher-Price felszerelés jobblétre szenderült, de hogy folytatódott a zenei fejlõdésed?

Aztán a Fisher-Price már nem igazán elégítette ki az igényeimet, a korai 80-as években (pont akkor voltam abban a korban amikor az ember behatóbban ráébred a saját tudatára) elkezdtem mindenféle elektronikus dolgok után rohangálni, mígnem már olyan volt a szobám, mint egy fémraktár...

Ekkor kezdõdtek a produceri munkálatok is?

Nagyjából igen, inkább a 80-as évek végén. Nálam kimaradtak a Commodore-prüntyögések, mindig konkrét eszközökkel dolgoztam, bár akkor még nem igazán voltak lehetõségeim. Rádióból vettem fel hip-hop mixeket kazettán és azokat nyúztam a felismerhetetlenségig, spékeltem tele õket gitáreffektekkel például. Sosem érdekeltek igazán maguk a számok, inkább az, ahogy elkészültek.

Milyen zenei hatások értek ekkoriban?

Mindig elektronikus zenét hallgattam, Jean Michel Jarre-t, meg Depeche Mode-ot, aztán jött a hip-hop korszakom. Mindig szerettem a jazzt – bár kommersznek tartom. Nézd, nem probléma, hogy kommersz, csak sokszor beleesik abba a csapdába, mint a pop meg a rock és a legtöbb (jobbára) instrumentális mûfaj, hogy egy sémára épül. Nem rajongok az egy kaptafára készült dolgokért, ezért az ilyen jellegû mûfajok közül csak az olyan mûveket szeretem, amelyek képesek meglepetést okozni.

A hip-hop után következett az acid-house és a breakbeat periódus, ami aztán egyenes utat jelentett a techno felé. Ez volt 1993-4 környékén, amikor egy Roland D-50 és Casio FZ-1 társaságában elkezdtem komolyabban foglalkozni a technoval. Majd 1996-ban meg is jelent az elsõ EP-m ’The Bond’ címen.

Ha jól tudom, a folytatásban Regis segédkezett...

Igen, a második kiadvány Regis (alias Karl O’Connor) kiadójának, a Downwards-nak az alcímkéje, a ZET alatt jelent meg. Majd összeismerkedtem Umekkel, dolgoztunk együtt a saját labele, az Expire alatt, majd megismerkedtem a Eukatech-es Marco Lenzivel teljesen véletlenül egy lemezboltban, így kerültem a Molecular-höz. Itt a szárnya alá vett Colin Faver és Brenda Russel, az õ segítségükkel indult el a szekér ténylegesen a Missile-nál.

Assymetric? (vagy Aesimetrik, kinek hogy tetszik... :))

A saját labelem, ahol hagyom hogy megmutatkozzon az összes bennem lakozó ellentmondás – 1999 januárja óta létezik.

A DJ-skedés nálad egy „hétvégi hobby”. Pontosan mi a foglalkozásod?

Elektrotechnikusként végeztem a UMIST-on (University of Manchester Institute of Science and Technology – Manchesteri Technológaiai és Tudományos Intézet- a szerzõ) digitális jeleket átalakító berendezések szakembereként. Jobb ez így, hogy a dj-skedés hobbyként létezik, kell ez a munka, hogy a zene és a szcéna ne szippantson teljesen magába, hogy egy lábbal azért még mindig biztosan a földön legyek.

És hogy tudod egyeztetni a két munkát? A munkatársaid hogy viszonyulnak ehhez?

Tudom egyeztetni, egyszerû, dolgozni hétköznap dolgozom, a dj-zés hétvégére marad. A kollegáim meg mindig kíváncsiskodnak, hol voltam hétvégén. Ha London közelében játszom (ami elég ritkán fordul elõ) akkor néha le is jönnek, bár nem kimondottan egy techno-rajongó társaság.

A legtöbb nemzetközileg elismert angol DJ nem tud érdemben nyilatkozni a helyi szcénáról, lévén annyira keveset játszanak ott. Te is így vagy ezzel?

Pontosan. Jelenleg többmindent tudnék mondani a cseh vagy a szlovén szcénáról. Egyrészt otthon, Angliában teljes mértékben stagnál a dolog, másrészt alig játszom ott, inkább Kelet-Közép Európában. Jobban is szeretek ezeken a helyeken játszani, mint Angliában. Hálásabb, lelkesebb a közönség. Meg jóval fiatalabb is, nagyobb a befogadóképességük. E tekintetben nem probléma a fiatalság, sõt, elõny. A fiatal partyarcok ellen amúgy sincs mit tenni, globális jelenség, és ha már itt vannak, inkább fejleszteni kell az ízlésüket, mint azon sírni, hogy milyen gáz az új generáció. Sok a drog... tény, hogy sok. Sok az akaratgyenge ember, a drog mindenki számára elérhetõ, naná, hogy érte nyúlnak. Ez természetes. Ez van, figyelmen kívül hagyom, nem az én dolgom a drogprevenciós szentfazék-szöveg. Mondjuk az elõbb itt ugrált egy srác, hogy kérek-e kokaint, de inkább maradok a sörnél. Érdekesek az emberek. :)))))))

Szó mi szó, inkább egy közönségre való ilyen srác, mint két fintorgó, magát mindenhatónak hívõ ember, akiben egy csepp lelkesedés sincs. Ez a jó nálatok, meg a cseheknél, a szlovákoknál és a szlovéneknél, hogy tele van a közönség lelkes emberekkel. Tudod milyen szinten lelombozza a dj-t az, ha látja hogy az emberek érdektelenek? Ez az, amit egy igazi közönség nem engedhet meg magának.

Azt hiszem, végszónak ez tökéletesen megfelel. Inigo ötödik magyarországi fellépése alkalmával egy csodálatos, tökéletes, hátborzongatóan jó, néhány klasszikus darabbal teletûzdelt szettel lepett meg minket. Köszönjük!